2014. augusztus 13., szerda

JC14 második nap

Összefoglaló az rpg-vel már bőven ellátott második napról, S'hoa "tollából". Van már kép, és egy videó is, ami végül az egész campet meghatározta (bár amikor postoltuk, még mi sem tudtuk)...

Miután reggel, azaz emberi idő szerint délben már mindenki ébren volt, megtudtuk merre van a legközelebbi közért, ki mikor jön vagy nem jön, lehetett megint szerepjátszani. A tegnapi mesélői túrázásnak hála a hajó lezuhanása nem a kertbe történt, hanem egy kiépített patakmeder szélén. A játékosok feltérképezték a helyzetüket, méréseket vettek a vízről, flóráról és faunáról, és megkezdték az új világ felfedezését. Ez kb öt méterig tartott, amikor a bennszülöttek a jóságos és kedves uralkodó akaratából foglyul ejtették őket egylövetű kéziágyúikkal. A segítségükre egy másik frakció tagjai siettek, akik vízen-bokron átrángatták őket a tábor biztonságába.
Itt értesültek a helyi politikai helyzetről, felszabadítóik, a fehér ház ellenállói titkos háborút folytatnak az uralkodó sárga házával szemben. Megmentőjük, a dinasztiából származó fattyú, Wurst Weisfaust (Soossyy) és legjobb jobbkeze, Klingeln Rechtand (Grimi), rögtön megpróbálta megnyerni őket az ügyüknek, hiszen a játékosok az égből pottyantak le, tehát ők maguk az istenek. Elmesélték a birodalmuk legendáit, hogy az istenek majd megérkeznek, és megdöntik a jelenlegi uralkodót, és ezt fel is akarták használni. Wurst továbbküldte a játékosokat Sofuda Wuttrinkenhez, akit Sofud távollétében Csilla játszott.
Ezalatt sikerült összedobnunk egy igazán fenséges vacsorát, amit Sofuda fel is tálalt az istenek számára, akik mindenkinek megpróbálták megmagyarázni, hogy nem azok. Miután Sofuda is elmondta az ő értelmezését a birodalmi politikára, és aggodalmát fejezte ki Wurst háborúvágya miatt, köszöntőt mondott, poharat emelt, és meg is halt. A játékosok szerencsére kaptak tetanuszt indulás előtt, ezért a mérgezett sangriát sikerült túlélniük, de úgy döntöttek, lelépnek a helyszínről, és a biztonság kedvéért a hullákra gyújtják a házat.
Mivel minden jel, és főleg a legjobb jobbkéz a császár kezére mutogatott, következő útjuk a főváros közepén lévő templomba vezetett, ahol reményeik szerint többet megtudhattak a Sofuda által megemlített évszázada lezuhant tüzes szekérről, ami esetleg segíthet a hajójuk rendberakásában. A templom feje, Mafalda főanya (Shue), aki elmesélt nekik mindent az ismert történelmükről és a legendáikról, hű segítője Testvér részletes családfarajzaival. Egyértelművé vált, hogy ha el akarnak menni a bolygóról kénytelenek egy vizitet tenni a császárnál, II. Ponciusznál (Shoa). Mafalda biztonsított számukra jelmezeket, majd útjukra küldte őket.
Mire beesteledett a játékosok végre találkoztak a birodalom fő szereplőivel, és bemutatkoztak az uralkodónak is. Sky elővette házalóügynöki tudását, és a névtelen Jedink tiltakozása ellenére nyélbe ütötték az évszázad üzletét: a Köztársaság biztosítja Ponciusz hatalomban maradását és dinasztiájának tündöklését, Ponciusz pedig hozzásegíti őket az ősi tüzes szekérhez, hogy végre haza tudjanak menni. Az egyetlen dolog ami hátra maradt, a háborús hangulat eloszlatása.

S'hoa

u.i: a játékosok és a császár tárgyalásáról rövid hangulati jellegű összefoglaló:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése