2014. augusztus 22., péntek

JC14 hatodik nap

Pont egy hét telt el e jeles nap óta. Az utolsó teljes nap a JC14-ben, képekkel és egy összevágott videóval.

Személy szerint a fürdőszoba felé csörtető Kypre ébredtem, akit reggel emlékeztetett a gyomra, hogy Sofuddal inni merész vállalkozás. Később, amikor mindenki ébren volt, a többiek megnyugtatták, hogy ez még csak a Level1 boss-fight, jövőre majd jön Kir O’, és megmutatja, hol lakik a magyarok istene…! Kyp egyébként méltósággal viselte a másnaposságot, és békésen reggelizett, miközben Jeff és én a kenyérszállító autót kergettük. Végül én meguntam, és elmentem pólót festeni, úgyhogy Shue és Jess szerezte meg a kajámat. A pólófestésnél egyébként örömteli tapasztalat volt, hogy többen is szívesen csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez, annak ellenére, hogy most azért nem volt olyan szépen átgondolt logója a Campnek, mint mondjuk tavaly (tavaly pedig ellustultuk a pólófestést…)
Miközben a társaság művészi hajlamait élte ki, a mesélőkkel elvonultunk, hogy előkészítsük a nagy finálét. Őszintén szólva meglepett minket, hogy a játékosok avatárnak hiszik magukat, úgyhogy először ezen akartunk változtatni. A mai cél tehát nem az volt, hogy a játékosok belepiszkáljanak a történelembe, hanem az, hogy a mesélők minél hatékonyabban hozzák a karaktereiket, ezáltal megértetve a játékosokkal, hogy valójában ők azok, akiknek a lelke itt kering az Erőben már egy csomó ideje. Hosszú menetre készültünk, mivel sikerült meggyőzni az embereket arról, hogy a „sivár vidék” tökéletes, drámai helyszín lenne a befejezéshez. Ez viszont azzal járt, hogy szólni kellett a játékosoknak, hogy főtt étel csak vacsorára lesz, úgyhogy ezzel számoljanak.
Ezúttal nem mentünk el egészen a leszállási övezetig, csak kisétáltunk a faluból a II. Kame-hame-ha legénységével. Megtudták, hogy ezúttal sem sikerült elhagyni a rendszert, és ez nem Kyp karakterének a lerészegedése miatt volt. Már rutinosan indultak el a császári palota felé, ahol Shue karakterével, Athenával találkoztak. Kivételesen ugyanis már vártak rájuk. Athena ugyanis történészprofesszor volt, aki felfedezte az „űrből állandóan lejönnek dolgok és megváltoztatják a világot” ciklusok mintázatát, és kiszámolta, hogy hőseink pont ma jönnek vissza. Gellan kapitány őt is megpróbálta felszedni, lelkesen cáfolva mindent, amit a korábbi reinkarnáció, Matilda írt le róla az utókornak. Ennél persze fontosabb dolga is volt a felfedezőknek: Sofud, a miniszterelnök elmagyarázta, hogy vannak itt gondok a kisebbséggel. Konkrétan van egy nagyon békés mozgalom, amit Martin Luther Hobbit vezet, meg egy kevésbé békés, amit egy Malcolm nevű iszlám szélsőségekre alig hasonlító alak vezetett. Ez utóbbi egyébként visszatért az ősi vallásokhoz, olvasott az avatárokról, és kijelentette, hogy ő is az. Az avatárokról egyébként mindenki olvas ebben a korban, de nagyjából annyira hisz bennük, mint mi a Csodaszarvasban meg a szíriuszi származásunkban. A játékosok vállalták, hogy segítenek, és érdeklődve hallgatták Shue beszámolóját, miszerint a 103 éve megkezdett ásatások a vége felé tartanak már a Citadellán, tehát esetleg már feltártak valamit, ami segít kimozdulni az időhurokból.
De előbb a munka… A túra előtt elbúcsúztunk Zerától, és megköszöntük, hogy szkeptikussága és munkaalkoholizmusa ellenére mégis meglátogatott minket egy kicsit. Aztán elindultunk, hogy összehozzuk a tárgyalást a békés mozgalmi vezető és a miniszterelnök között. Soossyy, azaz Martin Luther Hobbit egy híd alatt tartott épp beszédet egyetlen főből álló hallgatóságának. Persze a szeretet és béke iránti vágyát ez nem törte meg, és kitörő örömmel fogadott minket, főleg a miniszterelnököt, aki amúgy is hajlandó lett volna tárgyalni vele, csak Athena tanácsára megvárt minket. Én a karakterhez méltóan leültem és néztem a polgárjogi vitát, Jess és Kyp még próbálkozott valamivel, de láthatólag ők is fáradtak voltak már. Sebaj, S’hoa kimentett mindenkit: a korban ő volt Indiana Jones, a műkincs tolvaj. Jobban ismerte a Citadella titkos járatait, mint Athena és az Akadémia, és némi pénzért bejuttatta oda Grimi terrorista karakterét, hogy aztán némi pénzért eladja őt a miniszterelnöknek. Hát, remek, ezek szerint hirtelen mindenkinek a Citadellán támadt dolga… Útközben nem fejeztük be az rpg-t, úgyhogy már majdnem vettem valami műkincset S’hoától, amikor Sofud és Shue közbeléptek. Ráismertük az aggasztó tényre, hogy több kedvünk van rpg-zni, mint a játékosoknak, úgyhogy őket noszogattuk. Idő volt is rá, mivel Grimi telefonon jelezte, hogy a Citadellán, azaz a Kálvária tetején éppen turisták vannak, és nem igazán akartunk közönséget a játékhoz.
Végül Grimi valahogy elüldözte az embereket, és letérdelt imádkozni az „oltárhoz”. Ki tudja, talán valaki komolyan vette, és nem akarták zavarni… Ebben a pózban talált rá kis csapatunk. A mesélők össze is vitatkoztak ezen: Soossyy a békés forradalom, Sofud a rend, Shue pedig az avatár-elmélet mentén próbálta meggyőzni Grimit, hogy inkább mégse robbantson. Próbáltuk bevonni a játékosokat is a dologba, de nagyon belezavarodtak már ebbe, úgyhogy még mindig azt magyarázták a helyieknek, hogy mind hülyeséget beszélnek, és bizony az avatárok az űrből jöttek. A vita kezdett hosszúvá válni, és éreztük, hogy egyre jobban bemegyünk az erdőbe. Azt szerettük volna, ha itt, a Citadella szent helyén Grimi karaktere megtudja, hogy igaza van, ő is egy avatár, és megtudja, hogy kik a többiek. A játékosoknak kellett volna erre rámutatni. Ennek céljából a mesélők némi didaktikussággal szlogenekbe tömörítették, hogy mit akarnak elérni itt. A szlogenek jól megfeleltethetőek voltak az avatár-elméletnek, de úgy néz ki, hogy nem esik le a tantusz. Végül Grimi robbantott és eltűnt, a felfedezők pedig elővették a fegyvereiket. Ezt már mindenki szívesebben játszotta… Sir Aka és Jeff rátaláltak Grimi és az elrabolt Jones nyomaira, valamint egy ősi gépezetre, ami a rakaták technológiájából kiindulva az Erővel működött. Igen, a hajó, amivel az emberek ide jöttek, nagyon régi… Gellan kapitány besegített a játékosoknak az avatárok megnevezésében, eddig jól titkolt értelmi képességeket felvonultatva. Mivel már nagyon haza akart menni, rábeszélte az avatárokat, hogy tartsanak velük Grimi követésében, mert egyértelmű volt, hogy az időhurok feloldásához mindenki kell.
És meneteltünk. Az elmúlt napok esői kicsit feláztatták a talajt, úgyhogy a település határán túl elhelyezkedő elhagyatott tájat nem volt könnyű megközelíteni. Persze ezt ki lehetett játszani: ez a hely még azon a térképen sem volt rajta, amit korábban Gellanék elloptak az Archívumból. Egy ősrégi, még mindig törzsek által lakott táj volt ez, a hely, ahonnan anno az egész időhurok kiindult… Próbáltuk kijátszani a beszélgetést, szerencsére a srácok kezdtek felébredni, ezért jól ment. Aztán egy kilométer után megláttuk S’hoát és Grimit. S’hoa rémülten szaladt elénk, hogy Grimi megőrült, összevissza beszél, és valami szertartást csinál.
Itt jött a nagy finálé. Grimi elmondta, hogy miért van időhurok, ki ez az öt avatár, és mi létezésük célja. Elmondta, hogy kik voltak a mesélők előző életeikben. Nagy megdöbbenés, átszellemültség volt a reakció, de inkább a mesélők részéről. Ezt a jelenetet alapvetően Jedikre szabtuk, mivel ezek a típusú karakterek fogékonyak a spiritualitás iránt. A mostani gárdában viszont az egy főre eső Jedik száma elég alacsony volt. A többiek hozták a szerep által előírt tufa hozzáállásukat, úgyhogy olyan nagy katarzis nem hatotta át a játékosokat, amikor Grimi szertartása keretében, a Battlestar Galacticából kicsit sem lenyúlt módon az avatárok visszatértek az Erőbe, hordozótesteik pedig kiüresedett személyiséggel pislogtak egymásra. Rájöttem, hogy ha már katartikus dráma nem lehet ebből, akkor az eddig nagy lelkesedéssel vitt „Han Solo kalandjai”-típusú befejezés még összejöhet: játsszuk el a cinikus, magánakvaló kalandort! Félrevontam játékosokat, és halkan megjegyeztem: „a miniszterelnök, az Akadémia főnöke és a legnagyobb polgárjogi aktivista eltűnt. Bekattanva térnek vissza, és velünk látták őket utoljára… Szerintem tiplizzünk a bolygóról, mielőtt valakinek eszébe jutunk!” Gellan és kalandora a Flo Rida dallamára elvonultak, és szokás szerint az egyetlen ember, aki etikai problémát látott a dologban, a Jedi volt. Az rpg-t tehát a viszonyunkat jól jellemző „kapitány, ez nem hely, kapitány! De kapitááány!!” mondatok zárták le.
Egy kicsit sajnáltam, hogy Jess próbált komoly karaktert hozni, és a végén ilyen komikus elem lett belőle, de sajnos – vagy talán épp szerencsére? – a történet kémiája idén másképp működött. A játékosok jobban tudtak azonosulni a felelőtlen, csibészes jellemvonásokkal, mint egy komoly, egy világ problémáira érzékeny Jediéivel. Mivel a történet emiatt komikus lett, a legkilógóbb jellem is ilyen hálátlan szerepet kapott. Tavaly ez jobban jött ki, mivel többen voltunk, és jobban lehetett vegyíteni a típusokat. Talán majd jövőre, a tízedik táborban újra komolyabb létszámmal leszünk jelen, és akkor mindenki olyan stílust hozhat, amit szeretne… Szerencsére senki sem volt csalódott, Jess sem bánta, hogy a karaktere így kilóg a sorból. Visszafelé úton elmeséltük az egész történetet, amit a játékhoz írtunk, az ok-okozati összefüggéseket, fel nem tárt információkat is. Úgy tűnt, hogy az elvont, kevesebb akcióval teletűzdelt sztori azért pozitív nyomot hagyott maga után.
Este aztán megünnepeltük a sikerünket. Nagyon nagy bulit ugyan nem csaptunk, de aki részt vett a régit tradíciókat ápoló rögtönzéses AEÚ-játékokban, az sokat röhögött velünk! Különösen Siraka lepett meg, mivel amilyen hallgatag, háttérbehúzódó karaktereket szokott hozni, olyan aktív és élénk volt a hülyéskedős játéknál. Már csak azt kell megoldani, hogy ebből a szereplési vágyból a játékba is átmentsen valamit jövőre.

Másnap nem kellett sietnünk, így volt időnk bundás kenyeret csinálni, fotózkodni, elköszönni. Sok lelkesedést gerjesztett ez a tábor, ki tudja, talán újra felelevenedik néhány régi dolog, amit már hanyagoltunk pár éve. Naplót legalábbis rég nem írtunk már végig…

Hangulati elemként itt ez a videó, a tábor jellemző pillanataiból, történetéből összeállítva:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése