2013. augusztus 11., vasárnap

Jedi Camp 2013 - Első nap

Újra eljött a sokak számára várva várt pillanat, melytől kezdve egy héten át megint össze leszünk zárva, és megint gyökérkedünk, Star Wars-ozunk, szerepjátékozunk, de legfőképpen nagyon jól érezzük magunkat egy hétig. Idén is több csapatban közelítettük meg a szálláshelyet, különböző időben és lelkesedéssel; mikor azonban az egész csapat egyben volt már, elég gyorsan ráhangolódott mindenki újra az egészre. Mintha csak tegnap lett volna az előző....
Az utazás szerencsére - majdnem - minden oldalon zökkenőmentes volt. Azért majdnem, mert késett a vonat, és így Nagykátáról az a csapat, amelyik a Keleti pályaudvarról jött, csak a következő busszal tudott eljönni, valamint Csilla és Zera az M0-on ragadt dugóba egy kis időre. De végül mindenki rendben megérkezett. Egyébiránt, Jess volt a legelső, ő, és a szállás gondnoknénije fogadta Krisztát, Kyrát és engem; mi is kocsival érkeztünk. Jessel tavaly nem találkoztunk, úgyhogy jó volt újra látni, természetesen ezúttal is kütyükkel telezsúfolt felszereléssel érkezett - a mesélők nagy örömére, mert ezek a kütyük rendszerint elég sok játékrészbe belepakolhatók.
Matten végre-valahára lejött a Campbe
Szépen lassan mindenki megtalálta, hogy a szántós-erdős úton melyik is az a kanyarulatpár, amelyik elviszi őket a házhoz, úgyhogy befutottak Shue és Sky is, aztán a vonatos-buszos csapat, Zeráék, és végül Siraka is. Idén, hosszú évek után végre Matten is eljött, ennek nagyon ideje volt már. Itt már nagyon együtt volt a társaság, érezhető volt, hogy összeszokott csapat gyűlt újra össze: hamar belaktuk a házat, felfedeztük a konyhát - legfőképp azt a részét, ahová a különféle cefréket szeretnék tenni, megtaláltuk az ágyainkat. A konyháról annyit, hogy a hűtő egyrészt kicsi - idomulva a helyiséghez - , másrészt állítólag csak akkor zár rendesen az ajtaja, ha kellően lehűlt már. Nos, vagy szarul hűt, vagy amúgy se lehet becsukni, tök mindegy, mekkora mínuszok röpködnek benne, úgyhogy meg kellett kicsit hekkelni a szomszédban álldogáló tűzhely ajtajával és egy az e és a hűtő kilincse közé ékelt fakanállal, ami elejét vette a kinyílás veszélyének. Ezt elsőre nem mindenki tudta alkalmazni, valószínűleg nem volt elég feltűnő, hogy a fél konyhát elfoglalja egy apró hűtő nyitott ajtaja....
A játékban idén vezettünk be egy új részt: csináltunk egy boríték-falat, minden karakternek egy-egy "postaládával". Ezzel próbáljuk kicsit mélyíteni a szerepjátékot, hogy az egyes játékosok egymásnak üzenve, kicsit a saját kezükbe véve az irányítást próbálják arrafelé evezni a sztorit, amerre a karakterük érdekei szolgálják. Első körben mindenkinek volt valamilyen üzenet a borítékjában: ezek később mind jelentőséggel bíró tartalommal voltak ellátva. Kivéve Mattené, akinek a következő állt a papírján: "Achievement unlocked: Jedi Camper". Ez mindenkinek nagyon tetszett különösmód....
Játéktech. okokból még nem mindenkié van itt kint

Miután összeírtuk, hogy ki mit szeretne a boltból, Shue és Sky társaságában elmentünk a tescoba megvenni a közöst, és az egyéniket. A hálózsák és a befőttesüveg-témát leszámítva viszonylag zökkenőmentesen megtaláltunk mindent, végül egy valag pénzt a kasszánál hagyva megpakoltuk a Volvót.... hát, azt hiszem ennyire még nem ült a feneke, jópár tálca sör, zsugor víz, egyebek, összefoglalva 15 ember 5-6 napi kajája és piája nyomta a három ember mellett a kocsit a földig. Az erdei úton nem is mertem gyorsan menni, bár talán a sörökre gondolva voltam ennyire óvatos, mert bár Sky vigyázott rájuk hátul - aki ennek a mesterségnek köztudottan szakavatott művelője - , még ő sem tudta volna mindegyiket röptében megivással megmenteni, ha egy nagyobb bukkanó után a tető gyönge pontjai felé vennék az irányt. Visszaérve számot vetettünk mindenkivel, elpakoltuk a kajákat, és folytattuk a pihenést: ma furcsamód a többség elég fáradt volt, a szokásos "villámrandi" - melyben az egyes karakterek megismerkedhetnek egymással - után, vagy talán már közben még Zera is elhúzta a csíkot álomvilágba.
Van lelkesedés. Igen, megcsináltuk!
Azért a villámrandi előtt, és a vacsorázás után még játék is volt. Az ún. D0, a nulladik nap bevezető jelenetei. Az elsőben a kommandós csapat és kétes hátterű megbízóik szerepeltek, de a csempészeknek és a Jediknek is megvolt a külön jelenetük, sőt, a jól bevált módon a játékosok lejátszhattak egy-egy saját részt, amit fontosnak éreztek. Azért a csapatok nem voltak ilyen homogének, de erről a játék naplójában olvashattok majd bővebben.
Az estét a tábor megnyitásával zártuk, ittunk a közelmúlt ünnepeltjeire, az első Campelőkre - különös tekintettel Mattenre - , majd pár óra sörözgetés, zenehallgatás és beszélgetés - értsd: nyerítve vihogás - után a fáradtságtól most már tényleg elcsigázottan nyugovóra tértünk lassan mind....

3 megjegyzés:

  1. Ah, jó nektek, hogy így együtt lehettek, sok Star Wars-os 1 helyen. Kár, hogy én nem vagyok benne ilyen társaságban. Mindenesetre jó szórakozást, jó játékot, ivászatot és együttlétet kívánok!


    Üdv,
    Kira (STARWARSMedia - HírPortál)

    VálaszTörlés
  2. Benne lehetsz, ha akarsz, nyitottak vagyunk kis közösségünk bővülését illetően, idén is köszöntöttünk új arcokat.
    A jókívánságaidat pedig így utólag (mert mostanra sajnos véget ért a Camp, csak további naplóbejegyzések nem tanúsítják) köszönjük!

    VálaszTörlés
  3. Bizony! Nagyon jó volt a hét. A patry-zást nem számítva is! :)) Csak rövid.
    A táborhoz való csatlakozásnak pedig csak néhány feltétele van. A részletes szabályzatot a fórum súgójában megtalálod: http://forum.azeroutjai.com/index.php?action=page;id=4
    Szóval jövőre hajrá! ;)

    VálaszTörlés