2012. május 19., szombat

Egy könyvgyűjtő jegyzetei

Uborkaszezon van mostanában a blogunkon, ezért olyan témát veszek elő, ami talán nem mindenkit mozgat meg. Egyrészt okoskodásnak tűnhet, másrészt reklámnak, bár ez utóbbit valahogy fel tudom vállalni, mivel ritka, hogy egy szolgáltatás lelkesít.
Tekintve, hogy a fórum nagy mértékben kötődik a Star Wars írott világához, talán néhány soron keresztül megvitathatnánk a hazai könyvkiadáshoz, olvasgatáshoz fűződő élményeinket...

A bejegyzés apropója az az örömhír, hogy hétfőn átvettem a TOR (The Old Republic) témájában magyar nyelven is kiadott két könyvet. Mint ismeretes lehet az SW Klubbal baráti viszonyt ápoló rajongók között, az egyik vadi új, most jelent meg, és volt rá egy kis kedvezmény is. A vásárlás elég költséghatékony volt, a két könyvet már ingyen kihozták, mégpedig példás pontossággal. A csomagolással sem vicceltek: a könyvek nagyobb biztonságban voltak a dobozban, mint egy átlag rohamosztagos egy csillagrombolón... Maguk a kötetek még annál is jobb állapotban voltak, mint amilyennel egy bolt polcain lennének, nagyon szép, igényes munkáról van szó. Egy szó mint száz, a Star Wars könyvek jelenlegi kiadójának hozzáállásáról tényleg csak felsőfokon tudok nyilatkozni. Aztán elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon mindig így voltam ezzel...?

Amikor elkezdtem SW könyveket olvasni, épp a LAP-ICS Kiadónak köszönhettük a kiadványokat, asszem belőlük lett a későbbi Aquilla Kiadó. Ez úgy kb. a 90-es évek második fele, még a Baljós Árnyak előtti időszak.
Aki olyan öt évvel előttem született, még egy előző kiadó, a Valhalla Páholy gondozásában juthatott hozzá az adagjához. Nem mondom, hogy velük olyan sok gond lett volna, mert azért mégiscsak kiadtak jó pár könyvet, nem is feltétlen a silányabbakat. De tény, hogy náluk voltak olyan apró változások, hogy a könyvek nem az eredeti borítóval jelentek meg, hanem egy Boros-Szikszai nevű művészpáros változó színvonalú alkotásai voltak a címoldalon. A magyaros íz ott ment túlzásba, amikor hazai szerzők is beszálltak az SW bizniszbe, és e derék kiadó néhány hamis könyvet is kiadott. Én legutóbb egyébként a Han Solo kalandjai trilógiát olvastam tőlük, amit még ők adtak ki '92-ben. Nem akarok szenyó lenni, de egy fordítónak azért illene megtanulnia angolul, a magyar szöveghez pedig olyan arcokat is odaengedhettek volna, akiknek hitelesebb érettségije van, mint Dale Averey (honfitárs) Star Wars írásai, illetve néhány politikusunk dolgozatai... Lényeg a lényeg, egy ilyen munkát nálunk kimoderálnak. De tényleg.
Az ifjúsági könyvekről mások gondoskodtak, legalábbis a Hollace-Davis sorozat asszem nem az ő bűnlajstromukhoz tartozik (na, az borzalmas).

Kiskölyökként gyakran szaladgáltam a közeli könyvesboltba, és ellenőrizgettem, hogy van-e új SW könyv. Utólag átgondolva, nem kellene megsértődnöm, hogy ilyen nehéz volt hozzájutni a könyvekhez, révén nem Budapest legfrekventáltabb helyén laktam, de azért nem mondanám egy jó logisztikának, amikor egy sorozat fele nem kapható a főváros XVII. kerületében. A LAP-ICS egyébként elég jó könyveket adott ki, bár nem irigylem őket, mert ők abban az időszakban dolgoztak, amikor nem nagyon tudták a Lucasbooksnál, hogy milyen történeteknek lehetne értelme. Ez kb. a felújított eredeti trilógia ideje. Meglovagolták a sorozat feltámadását, örültünk az X-szárnyúaknak, meg minden. Megalakult az Eredeti-eredeti-eredeti-deezmárténylegarohadtuleredeti Csillagok Háborúja Klub, aminek sikerült is kapcsolatot teremteni a kiadóval.

A Baljós Árnyak azt hiszem csak 6 példányban jelent meg nálunk. Én ezt nevezném meg töréspontnak: ez volt az a pont, amikor rá kellett volna jönni, hogy ennyire azért nincs durva rajongói tábor Magyarországon (volt ugyan már magyar SW film, de pl. az official címet nem kapta meg a Klub, ami alapján lehetett volna pár konklúziót levonni...). Míg Amerikában szép lassan mindenki átállt az előzmény trilógiára, itt próbálták ütni az eredeti trilógia vasát, nem mindig a legjobb könyvek kiválasztásával. Amennyire visszaemlékszem, az Egmont Hungary próbálkozott a rövid életet megélt Jedi Tanítvány sorozattal. Ezek ilyen kis egy délutános ifjúsági regénykék voltak, nálunk nagy nehezen kilenc jött ki, olyan botrányosan alacsony példányszámban, hogy valamelyik rész ma már 30000HUF-ot ér. Szóval sejthetitek...

Az Amerikában zajló kiadásról csak annyit tudtunk, amennyit a net és a klubújság leírt (pl. Csubi meghalt, meg vannak valami Vongok), pedig az érdeklődés szerintem nem lett volna gyenge. A Klub kontaktja mindig próbált kihozni belőlük valamit, de hát csak sírtak, mint a fürdős.... .... izé, szóval értitek. Voltak olyan szempontok, hogy sokba kerül a kiadás, és hogy nem hozza be az árát, meg minden (többek között ezért is tartom fontosnak a mostani kiadót értékelni).
Az előzménytrilógiához kapcsolódó komolyabb könyvek a Klónok támadása után jöttek ki. Hol rontottuk el, gyerekek? Hát ott, hogy ezek a Baljós Árnyakhoz tartoztak! A Darth Maul-könyv (Vadászó árnyék) ugyan még így is állat volt, de Rogue planet (Álmok bolygója) egy évvel a Klónok után esélytelen volt. Egyrészt nem egy nagy sztori, legalábbis szerintem. Az érdekességét főleg az adta, hogy a Klónok előtt játszódik, pár évvel az Árnyak után. Nos, miután már tudtad, hogy mi az a Klón háború, meg hogyan lesz Palpi diktátor, és hogy kívülről fújtad a Klónok párbeszédeit, hát, ez az érdekesség már nem volt aktuális. A könyv azzal is próbálkozik, hogy hidat képezzen a korok között, és előjön pl. Tarkin és Sienar karaktere, de az egyik legnagyobb poén, a vongok megjelenése teljesen értelmezhetetlen volt egy átlag SW rajongónak, tekintve, hogy semmi közünk nem volt a New Jedi Orderhez. Szóval a stratégia nem volt valami átgondolt. Gondolom eléggé meg voltak lepve, hogy nem megy az üzlet, legalábbis a Sith-ekig nem adtak ki új könyvet.

Az erős pangás után tehát eljött 2005. Azon kívül, hogy az AEÚ is akkor kezdte el a pályafutását, kijött a Sith-ek bosszúja. Matthew Stover írása csak annyira zseniális, hogy lenyomja a legtöbb kötelezőolvasmányt nem csak élmény, hanem mélység szempontjából is, és abban az évben olyan emberek kezében láthattad rongyosra olvasva, akik amúgy nem is voltak SW rajongók. Ehhez képest ebben az egész évben ez az egy könyv jött ki. Na, ez a bal#@$>ság az, ami után reménykedni kezdtem, hogy innentől valaki más próbál üzletet csinálni itthon a Star Wars könyvekből...

Miért vagyok most annyira elégedett, hogy egy bejegyzést írjak róla?
Az új kiadó, a Szukits alighanem végiggondolta a kihívást, mielőtt belevágott. Először is, felmérték a piacot. Újra kiadtak pár Zahn-könyvet, aminek anno semmi értelme nem látszott, leszámítva, hogy tíz év alatt felnőtt egy új rajongó generáció, akiknek még mindig aktuális a sorozat (a Thrawn-trilógia asszem az egyik legnépszerűbb nálunk). Ezen kívül a később megjelent Zahn-könyvek értelmezhetetlenek enélkül a sorozat nélkül, szóval bekötőnek jó volt. Olyan két évig készítették elő a rendes munkát régi könyvek újra kiadásával, ami valahol jó ötlet lehetett, de rajtam pl. biztos vesztettek vagy 10 000 forintot, mivel én inkább idegennyelvű kiadványokba ruháztam. Az időhúzás után elkezdték behozni az előző kiadó mulasztásait. Kiadták a Sith-ekhez közvetlenül kapcsolódó Luceno-könyveket, aztán jött két eddig ismeretlen Zahn-könyv. Én onnantól voltam velük úgy, hogy ebből még lehet valami. Talán elsiettem ezt, mert eltűntek egy időre, ami talán Lucasék legújabb torzszülöttjének, a Klónok Háborújának volt köszönhető. Azt a sztorit egy másik kiadó kapta meg, és gondolom nem akartak konkurálni velük, vagy nem tudom.
2010-ben jött egy ravaszabb húzás, és kb. azóta folyamatos diadalmenetet látok bennük. Nekiugrottak a Bane-trilógiának, ami szerintem nem kis vállalkozás nálunk, mivel azoknál a rajongóknál, akik kizárólag a filmekhez kötődnek, ezek a könyvek elég hatástalanok lettek. Csakhogy van valami, amit szerintem Szukitsék felismertek: nem csak a filmek vannak ám. Akkor már elég komoly sztorik voltak a KOTOR és Force Unleashed mögött, és készülőben volt a TOR. Ezek ugye ilyen gonoszkodós játékok, amik megágyazhatnak a Bane-trilógiának. Amerikában ezekre tényleg épít a könyvpiac. Szerintem itt is rájöttek, hogy a film közönsége már nem túlnyomóan nagy szelete a piacnak, úgyhogy egyszerűen megcéloztak egy új generációt. Az újdonság felismerése - illetve annak elmulasztása - már egyszer fontos kérdés volt, a prequel trilógia bevezetésénél...

Most ott tart a dolog, hogy nem tudom követni a kiadás ütemét. Olyan 3 havonta jön ki valami, ha jól pislogok. Nem régi, poros sztorik, hanem olyanok, hogy "basszus, nem gondoltam volna, hogy nálunk ezek ebben az évtizedben megjelennek". Persze a váltás időszaka miatt pár évvel azért le vagyunk maradva, nem tudom, hogy pl. a régi és új CW projektek közötti kánon-ütközést mennyire veszik figyelembe, de még az is lehet, hogy képben vannak. Vannak itt unikumok, érdekességek, és személy szerint úgy látom, hogy a következő évben mindig kell félretegyek SW könyvekre. Remélem, nem lesznek nekik is licensz-bajaik, és megéri ezt csinálni (most az 5 legjobban futó könyvük között az új TOR könyv, az Árulás is ott van). Gondolkoznak képregényben is, mégpedig olyanokban, amiket még nem volt időm letölteni :)
Azt hiszem, kicsit visszafogom az angol nyelvű könyvek gyűjtögetését, mert nem kell sokat várnom azokra a könyvekre, amik nem csak "hivatalból" érdekelnek...

Ja, ami miatt hozzákezdtem: most, hogy pár napja kijött az Árulás, előjegyezhető lett a Yoda: Sötét találkozó c. könyv. Ezt már olvastam, többek között a JC2009 sztorijában is megjelent. Jó választás a kiadó részéről, és nektek is csak ajánlani tudom!

A leírt - szubjektív - elbeszélésnél jóval összeszedettebb infók találhatók az alábbi címeken:
A Magyar Star Wars Klub listája a hazánkban kiadott könyvekről
A Szukits kiadó és netes áruház Star Wars-részlege

4 megjegyzés:

  1. jó cikk lett! be kéne szerezzem ezeket a könyveket (is). vélemény megfogalmazódott már azon kívül, hogy minőségi a csomagolás? :)

    VálaszTörlés
  2. Bálint András2012. május 19. 12:51

    Még nem kezdtem neki az olvasásnak most szakkönyvet forgatok. Kicsit azért visszavettem az SW könyvek terén, van vagy 10 (jobbára idegen nyelvű), ami olvasatlanul sorakozik a polcon. Igazából a változás szerintem az lesz, hogy mostantól utánanézek a Szukits terveinek, mielőtt megveszek valamit angolul.

    VálaszTörlés
  3. Bálint András2012. május 19. 14:08

    Valaki már olvasta őket, ő ezt írta:
    http://monty.blog.hu/2012/05/18/konyv_star_wars_the_old_republic_vegzetes_szovetseg_amp_arulas_williams_amp_kemp 

    VálaszTörlés
  4. Norbert László2012. május 20. 12:22

    Jó írás.... régebben, a könyvtár segítségével én is sokat érintkeztem a 2005-ös, említett könyvekkel, jó volt felidézni, elemezni kiadásuk történetüket.

    VálaszTörlés