2011. november 12., szombat

TOR: Béta hétvége mindenkinek!

Nagy valószínűséggel a tegnapi napon, illetve még ma is többen kaptatok e-mailt a BioWare-től, amiben közlik, hogy ki lettél választva béta tesztelésre. MINDENKI, aki 2011.11.11 előtt regisztrált és jelentkezett a tesztre, kapott ilyen e-mailt. Akkor is, ha már egyszer teszteltetek, most újból lesz rá lehetőség, ugyanis most kipróbálják mit is bírnak a szerverek. Az időpont még nincs meghatározva, az elkövetkezendő két, maximum három héten belül fog megtörténni. Előtte kapni fogtok egy emailt, amiben leírják, hogy tudjátok letölteni a klienst, ami nagyjából 30 Giga. Csináljatok tehát előre helyet a gépen, mert kelleni fog.
Ha már ilyen sok ember kapott lehetőséget a tesztelésre, én azt mondom használjuk ki! Akinek van kedve kicsiny közösségünkkel egy hétvégét játszani, azzal beszéljük meg a dolgokat. Hozzátok a haverjaitokat, ismerőseitek, meg akit tudtok és közben ismerkedhettek velünk is. Beszéljük meg kommentekbe, hogy melyik oldalt válasszuk így három nap erejéig, aztán akik maradnak a teljes játékra ,meg tudják vitatni már a többit is.

Bónusznak még itt egy kasztválasztásos videó is, ami nagyon király lett, főszerepben a Trooper és a Sith Inkvizítor.

1 megjegyzés:

  1. Erebos-nak:

    Egyértelmű, hogy nem mutatnak meg mindent egy karakterből. Ebben a videóban arról van szó, hogy PvP-ben ki a jobb. Na már most felesleges a trooper tank mivoltát bemutatni, mikor annak semmi köze az 1v1-hez. ;) Vagy pl. a Jedi Consular-ból sem a healer ágat fogják bemutatni.

    VálaszTörlés