2011. szeptember 1., csütörtök

Hat év az Erő útjain: 2007

Én valójában 2006 márciusában regisztráltam a fórumra, de az előtörténetem csak 2007 májusában készült el, és végül ebben a kezdő év, és az azt követőben éreztem magam a legjobban az oldalon. A fórum virágkorát élte, mentek a sztorik szerte az igen tágas galaxisban.
Emlékszem, tizenkét évesen mikor megírtam az előtörténetemet, először borzalmas volt. Jó hosszan fejtegettem a hülyeségemet, és visszagondolva máig bele borzongok, hogy olyan hülyeséget hogy csinálhattam.
De a már veterán tagok, mind kedvesen szóltak rám, és kiemelték mi hibádzik. Körülbelül egy nap múlva már a teljesen új előtörim lett, mely a mostani végleges változat alapkövét jelentette. Most is ez látható kisebb változtatásokkal.
Igazából az első benyomásom nagyon pozitív volt. Senki sem szólt be, vagy nézett le a korom miatt, ahogy azt a legtöbb helyen tették, valamint itt megtanulhattam a FRPG-k alapszabályait nagyon könnyen, így később a második ilyesfajta oldalamon már szinte profi íróként jelentem meg, és ott mára veterán játékos lettem.
Első játékomat egy újonccal vittem, mesélő nélkül, amit nagyon élveztem, bár kritikák szerint nem volt valami minőségi. De nem is ez fogta meg leginkább az érdeklődésem.

Pörgött a fórum. Mindenhol játszottak. Hol egy fénykardpárbaj zajlott, hol nyomoztak valami kincs, vagy bűntény után. Ekkor történtek a mára klasszikussá vált történetek: Lakék dantooinei csatája, Grimedth V'larr hagyatéka... Ilyenkor kezdték el bevezetni az újításokat. Fejvadász, csempész karakterek, később szürke és sötét Jedik, vagy egyéb erőhasználók, vallások képviselőivel is lehetett játszani. Élvezet volt a többieket olvasni, és értük izgulni.
Ám leginkább az Általános Chatet, Egy Kis Humort, Elmélkedések a Star Wars világáról, és egyéb játékon kívüli OFF-topicokat nézegettem, melyek ekkor valóban olyanok voltak mint egy chat. Ha írtam valamit, arra pár percen belül meg is kaptam a választ, mindig volt téma, vagy vita, és az oldal alján mindig érdeklődéssel figyeltem, hol vannak a legfrissebb posztok.
Fórumos futásom csúcspontját akkor értem el, mikor S'hoa felkeresett, hogy vegyek részt a fórum-testvér (vagy inkább gonosz ikertestvér)oldalában, az AEÚChatben. Először nem tudtam mi ez, azt hittem az ami a neve, egy chat ahol szünetek és várakozás nélkül lehet beszélni, de egészen mást kaptam. Egy kész fórum-paródiát. Azóta mondjuk úgy több játékposztom van ott mint az alapfórumon, és még most is izgulok az ottani történetemért.

Lényegében 2007 egy eseménydús, forgalmas, újító év volt, az AEÚ aranykorának központi része, legalábbis az én szememben. Lehető legjobb év, ahol játékosként kezdhettem!
Csak azt bánom, hogy Campre nem jutottam ki, Ahogy azóta sem :(

Matten - Takáts Máté

2 megjegyzés:

  1. Na majd jövőre biztos összejön, Matten! :)

    VálaszTörlés
  2. Nos, igen, én is ezért szeretem az AEÚ-t, mert nem szól le senki (- erről már van más fórumon tapasztalatom -) és nem ordítják le a fejem, ha vmit rosszul csinálok :)

    VálaszTörlés